2015. október 15., csütörtök

Piskótatekercs

Ez a legkönnyebb és leggyorsabb piskótatekercs recept, amit eddig próbáltam. 30 perc alatt elkészült. Hamar el is fogyott. Még kihűlni se volt ideje. Egy bögre tea vagy kávé mellé is kiválló. Természetesen ezt a piskótatekercset lehet tejszínhabbal és gyümölccsel vagy különféle krémekkel is csinálni, de én most csak gyorsan szerettem volna valami finomat.
 
 
Hozzávalók:
110 g sima liszt
4 tojás
90 g kristály cukor
20 g vaníliás cukor
csipet só
1 kk sütőpor
dzsem
 
Elkészítés:
A lisztet a kristály cukorral, vaníliás cukorral, sóval és tojással simára keverjük.
 
Kivajazott, sütőpapírral kibélelt tepsibe öntjük és 180 fokra előmelegített sütőben 10-15 perc alatt megsütjük.

A még meleg piskótáról lehúzzuk a sütőpapírt, megkenjük a dzsemmel (amit 1 ek forró vízzel kikeverünk, hogy könnyebben kenhető legyen) és feltekerjük. 


2015. október 14., szerda

Francia Hagymaleves

 
Francia hagymalevest először Párizsban ettem. Ott csak egyszerűen hagymalevesnek hívják-Soupe à l'oignon. Nagyon megízlett, úgyhogy elkezdtem kísérletezni. Mivel ez a leves nagyon laktató, csak valami könnyű ételt ajánlok utána. Pl. csigát :)
 

 
Hozzávalók 2-4 személyre:
800 g vöröshagyma
 gerezd fokhagyma
2 ek vaj (nem margarin)
1 ek olívaolaj
1-2 ág kakukkfű
2 drb babérlevél
2 dl vörösbor (vagy száraz fehér)
1 leveskocka (csirke, marha, zöldség)
750 ml víz
só, bors
kenyér
sajt
 
Elkészítés:
Felvágjuk a hagymát és fokhagymát. Az olajat és vajat felhevítjük és megpirítjuk benne a fokhagymát. Majd hozzáadjuk a vöröshagymát is. Beledobjuk a babérlevelet és kakukkfüvet. Jól összekeverjük, lefedjük és közepes lángon karamelizáljuk 25-30 percig. Közbe egyszer megkeverjük.

 
Mikor szépen lepirult a hagyma hozzáadjuk a sót, borsot, leveskockát és felöntjük a  borral és vízzel. 
 
A víz és leveskocka helyett nyugodtan lehet használni csirke/marha alaplevet is. Felforraljuk és még 8-10 percig főzzük, attól függően ki milyen sűrűnek szeretné. Közben megpirítjuk a kenyeret.
 
Hőálló tálkába szedünk a levesből, ráteszünk 1-2 szelet pirítóst és reszelt sajtot.
 
Sütőben a grill alatt pár perc alatt rásütjük a sajtot.
 
Jó étvágyat!

2015. október 13., kedd

Gombás-Csirkés-Paradicsomos Penne

A megszokottól picit eltérően a gombás-csirkés tésztához nem tejszínes, hanem paradicsomos mártás készítettem. Ezt a tészta ételt sokszor ettük egy olasz étteremben Dublinban, mikor még ott laktunk. Nálunk az olasz konyha nagyon kedvelt, úgyhogy én gyakran készítek tészát. Az elkészítés sem egy nagy ördöngősség.
 
Hozzávalók 2 személyre:
1 drb csirkemell
100 g gomba
1 gerezd fokhagyma
500 g sűrített paradicsom
1 dc víz
só, bors
2 kk szárított oregánó
friss bazsalikom (néhany levél)
1 drb chili paprika
25 g penne tészta
3 ek olívaolaj
parmezán
 
Elkészítés:
Apróra vágjuk a hagymát és a fokhagymát, felkockázzuk a csirkemellet és felszeleteljük a gombát.
 
Forró serpenyőben megpirítjuk a hagymát, fokhagymát és csirkemellet. Mikor a csirke lepirult hozzáadjuk a fűszereket és a gombát és tovább pirítjuk míg a gomba szépen lebarnul. Ezután jöhet a sűrített paradicsom és a víz.
 
 Eggyet keverünk rajta és közepes hőfokon lefedve főzzük tovább, amíg besűrűsödik. Ez kb 10 percig tart.

 
Közben a tésztát is megfőzzük a csomagoláson található instrukció alapján.
 
Már lehet is tálalni. Jó étvágyat!

2015. október 12., hétfő

Csokis brownie

A férjemnél az édesség csokival kezdődik és itt is ér véget. Csoki csokival. Szóval én browniet gyakran sütök. Egyrészt hamar meg is van másrészt meg biztos siker.
 
 
Hozzávalók:
180 g ét/tejcsoki
 120 g barna cukor
10 g kakaó
100 g liszt
2 tojás
2 ek meleg víz
1 kk instant presszó kávé
csipet só
20 g vaníliás cukor
150 g vaj

 
Elkészítés:
Először is a vajat a cukorral és vaníliás cukorral jól kikeverjük robotgépben vagy mixerrel. Az instant kávét a vízzel elkeverjük. Ha esetleg van lefőzve presso kávé, akkor az is megfelel. Ezt hozzáöntjük a keverékünkhöz valamint a 2 tojást is és tovább keverjük.
 
Felolvasztjuk a csokit. Ez is mehet a tálba.
Majd  a lisztet elkeverjük a kakóval és kanalanként adagoljuk a keverékhez. Jól összekeverjük, de ne túl sokáig. Épp csak míg a liszt eltűnik. Egy tepsit vajjal kikenünk és kibéleljük sütőpapírral. Ebbe önthetjük a keveréket és előmelegített sütőben 180 fokon sütjük 20-25 percig.

 
 Tűpróbánál nem baj, ha tészta egy kicsit tapad a fogpiszkálóra, mert hűlés közben megszilárdul. Ha tovább sütjük kiszárad.

2015. október 9., péntek

Hamburger, ahogy én szeretem

Ki ne szeretné a hamburgert? Itt-ott mindenkinek jól esik. Elkészíteni is nagyon egyszerű és szerintem az otthon gyártott burger még finomabb, mint amit a gyorséttermekben veszel. Egy kis sült krumpli mellé. Tiszta Amerika.
 
 
Hozzávalók 2 személyre:
2 zsemle
200 g darált hús (én marha és sertés húst használtam)
2 szelet sajt
1 paradicsom
1 tojás
1 hagyma
néhány saláta levél
savanyú uborka
ketchup
majonéz
mustár
fokhagyma
só, bors
1 ek fasírt fűszerkeverék
2 ek olívaolaj
1 ek worcester szósz
 
Elkészítés:
 

Felszeleteljük a paradicsomot, hagymát és uborkát.
 
A darált húshoz keverjük a tojást, fűszereket, worcester szószt és belereszeljük a fokhagymát. Jól összegyúrjuk és sütésig hűtőben pihentetjük minimum 1 órát, de még jobb, ha egész éjjel.
 
A húspogácsát forró serpenyőbe tesszük. Ujjnyi vastagságúra lapítjuk (mi a vékony jól átsült húspogácsát szeretjük) és kb. 10 perc alatt készre sütjük néhányszor megforgatva. Még mielőtt kivesszük a serpenyőből teszünk rá egy szelet sajtot és hagyjuk, hogy ráolvadjon a húspogácsára. Eztán a serpenyőben egy picit megpirítjuk a félbevágott zsemléket is.
 
Az én "titkos" hamburger szószomat nagyon egyszerű elkészíteni. Összekeverem a mustárt a kecsapot és a majonézt. Ennyi! :) Megkenem vele a zsemléket. Majd jöhet a többi hozzávaló tetszés szerinti sorrendben.
 

 
 
Jó étvágyat!

2015. október 6., kedd

Grillezett csirkemell

  Grillezett csirkemellet gyakran készítek. Sok mindenhez (pl. paradicsomos vagy tejszínes tésztához) és sok mindennel (pl. sali, rizs, burgonya) fogyasztható. Ez a recept az absolút alaprecept a grillezett csirkemellhez. Kb. 15 perc elkészíteni. Akár előző este is be lehet pácolni.  
 
    Hozzávalók 2 személyre:
2 drb. csirkemell
1 ek. grill fűszerkeverék
2-3 ek. olívaolaj
 
Elkészítés:
A husit kikloffoljuk ujjnyi vastagságúra.

A grill fűszerkeveréket az olívaolajjal jól kikeverem.
 
Ebbe a pácban forgatjuk meg a csirkedarabokat.
 
Majd forró serpenyőben 7-8 perc alatt megsütjük, közben néhányszor megforgatjuk, hogy mindkét oldalán egyformán piruljon. Mikor szép aranybarna színt kap kész van.


 
Jó étvágyat!


Zöldségkrémleves

Az a legjobb ebben a levesben, hogy olyan zöldséget használhatsz hozzá amilyet csak akarsz, vagy amit épp a hűtődben találsz. Tálalhatod reszelt sajtal, pirított kenyérkockákkal vagy ahogy én szoktam pirított szalonnával.

                                     
 
Hozzávalók:
1 ek. vaj/olívaolaj
1 drb. póréhagyma
1drb. lilahagyma
1 gerezd fokhagyma
500 g vegyes leveszöldség
só, bors
1 drb. leveskocka
3 ek. tejszín
zellerlevél, petrezselyemzöld (megfelel a szárított is)
 
Elkészítés:
Először is felvágjuk a zöldségeket, felaprítjuk a hagymát, petrezselyemzöldet és zellerlevelet.
 
Vajon megdinszteljük a hagymát (póré, lila és fokhagymát). Hozzáadjuk a vegyes zöldséget, zellerlevelet és petrezselyemzöldet. Kicsit lepirítjuk majd jöhet a só, bors és leveskocka. Elkeverjük és felöntjük kb 750 ml vízzel.
 
Felforraljuk majd alacsony lángon főzzük további 30 percig. Ha megfőtt a zöldség levesszük a tűzről, hozzáadjuk a tejszínt és botmixerrel simára turmixoljuk. És már lehet is tálalni. Jó étvágyat!

2015. október 5., hétfő

Lecsós sertéspörkölt

A pörkölt egy igazi magyaros étel, melynek elkészítése csöppet sem bonyolult, így ezzel bárki kiadós és gazdaságos ebédet varázsolhat a családi asztalra. Nyáron kinnt bográcsban is elkészíthetjük. 



Hozzávalók:
0,5 kg sertéslapocka
1 nagy fej vöröshagyma
1 zöld és 1 piros paprika
2-3 drb paradicsom
2 gerezd fokhagyma
1 ek liszt
2-3 ek zsír
1 kk pirospaprika
só, bors
2 kk gulyás fűszerkeverék


Elkészítés:
A hagyma egyik felét apróra vágjuk a másik felét pedig csíkokra. A fokhagymát  felaprítjuk. A paradicsomot, paprikát és húst felkockázzuk.
 

Zsíron megdinszteljük a felaprított hagymát és a fokhagymát. Hozzáadjuk a fűszereket. Elkeverjük és felöntjük 1 dcl vízzel, amit hagyunk, hogy elfőjön. Ezt megismételhetjük mégegyszer. Így a pörköltünk szaftosabb lesz. Ezután jöhet a husi is a fazékba. Kicsit lepirítjuk és hozzáadjuk a felét a felvágott paprikánk, hagymának és paradicsomnak. Én szoktam 1 ek lisztet is tenni bele, hogy a szaftunk sűrűbb legyen. 


Öntünk rá 2 dcl vizet és lefedve alacsony lángon 45 percig főzzük időnként megkevergetve. 45 perc után hozzádobjuk a megmaradt zöldségeket és még kb 15 percig főzzük.



 Ha a husink megpuhult már kész is. Lehet tálalni. Jó étvágyat kívánok az ételhez!



2015. október 2., péntek

Cupcake alaprecept

Első ránézésre muffinnak tűnő mini tortácskák nagyon mutatósak és természetesen isteni finomak. Csakis a saját kreativitásodtól meg ügyességedtől függ a végeredmény. Vajkrémmel vagy tejszínhabbal lehet díszíteni. A krém lehet színes is, és minél inkább ki van díszítve a süti, annál jobb. Szinte minden alkalomra megfelelnek.  
 
 
Hozzávalók:
175 g liszt
100 g cukor
20 g vaníliás cukor
1 tk. sütőpor
100 g lágy vaj
2 nagy tojás
50 ml tej
 
Elkészítés:
Először is a vajat (amit én 1-2 órával előbb kivettem a hűtőből)
kikeverem a cukorral. Egyenként hozzáadom a tojásokat. A liszthez hozzákeverem a sütőport és kanalanként adagolom a tésztához. Végül jöhet a tej (a víz vagy tejszín is megfelel). A lényeg az, hogy ne keverjük túl sokáig. Amikor már nem látni a lisztet a tésztában az már jó. Muffinsütőbe illesztett papírkapszlikba töltjük.
 
15-20 percig sütjük 180 fokos sütőben aranybarnára. Én légkeverés nélkül sütöttem. Pontosan 18 perc alatt lett kész, de ez nyilván a sütőtől függ. 
 
Mikor kihűlt lehet díszíteni.